
Bemutatkozás
A Fényecset Fotóklub Zsila Sándor Természetfotózás haladóknak c. tanfolyamának hallgatóiból alakult át fotóklubbá 2001. május 18-án, elsõ kiállításunk megnyitóján.
A foglalkozásokon kialakult vidám hangulat, kreatív légkör a tanfolyam vége felé egyértelművé tette, hogy e kis csapat valamilyen más formában továbbra is együtt kell, hogy maradjon.
Klubéletünk alapja a közös érdeklődés: a természet és annak fotózásának szeretete. Céljaink között szerepel, hogy fotóinkkal a természetfotózást és ezzel együtt a természetvédelmet, természeti környezetünk védelmét népszerűsítsük. Művészi színvonalú képek készítésére törekszünk, melyeken keresztül a természetfotót, mint esztétikai értéket képviselő alkotást is szeretnénk népszerűsíteni.
Rendszeresen tartott klubnapjainkra gyakran hívunk vendégeket; előadásaikból, vetítéseikből sokat tudunk tanulni. Másik fontos programunk a klubtársak legújabb képeinek levetítése, megbeszélése, a tagok szellemi/fotográfiai ismereteinek bővítése. Az elmúlt egy évben több közös kiállítást is rendeztünk.
Klubtagjaink több neves hazai és nemzetközi pályázaton értek már el jelentős díjakat, valamint rendeztek önálló kiállításokat, szerepeltek különböző publikációkban.
- Fényecset
- Kiállításaink
- FTN-2009
- FTN-2006
- FTN-2004
- Tagok galériái
- Bajomi Bálint *
- Baranyi Norbert *
- Baráth Emese
- Borbás Gyula
- Buday Ádám
- Darányi Zsolt
- Dolánszky György *
- D.Tóth Ottó
- Erős Péter *
- Fikár Béla
- Fodor László
- Fürst Anikó *
- Guba Judit *
- Gőgh Eszter *
- Herzog Balázs *
- Homoki Attila
- Író Zoltán
- Józsa Zsolt *
- Juhász Edina
- Kelevitz Ferenc *
- Komár Krisztián
- Kovács Péter, dr.
- Kővári Barnabás
- Kudich Zsolt
- Laczkó János *
- Lampert Zoltán
- Lang Nándor
- Lencsés Gábor *
- Lovas József *
- Mészáros András
- Mezriczky Róbert
- Nagy Eszter *
- Násfay Krisztina *
- Niesz László
- Pásztor Tamás
- Páczelt Ferenc *
- Pánczél András *
- Pein Milán
- Ribényi Csaba Alfonz
- Schweitzer Szabolcs
- Somogyi László *
- Szabó József
- Szerdahelyi Péter *
- Széll Ernő *
- Szőnyi Viktória *
- Szujó Béla
- Tüske Ágnes
- Vajda Gábor
- Vajda János
- Várnagy Vera *
- Végh Zoltán, Dr. *
- Zsila Sándor
- Zsirmon Réka
Kedves Látogató!
Az FTN2009 pályázatra beküldött képek megtekinthetők: a fotoklikk.hu közvetítő felületén
