Bemutatkozás

FTN 2009

A Fényecset Fotóklub Egyesület kétévenkénti országos megmozdulása az FTN (Fényecset Természetfotós Nap) az idén, ősszel lesz, szeptemberben. A Magyar Kulturális Örökség Napjai, amihez a művelődési intézmények is csatlakoztak szeptember 20-ra lett meghirdetve. Az FTN-hez kapcsolódó intézmények javaslatára a program 20-6n kerül megvalósításra. Ez nem csak egy napot fog jelenteni az intézmények számára, hanem az azt követő két éves vándorkiállítás szervezését is közelebbi és távolabbi környezetükben!

Mit is jelent ez? Az FTN egy érdekes újszerű kezdeményezés volt 2004-ben, és 2006-ban is. Ezt szeretnénk folytatni az idén. Mivel az FTN az első alkalommal is sűrűre sikerült, ennek ellenére a második rendezvényen is sikerült néhány új elemmel színesíteni a programot. Ez alkalomból ismét egy újdonsággal fogunk előrukkolni, illetve többel is.

Az első két rendezvény csak Budapesten volt, mivel az ország főváros centrikus, a siker érdekében mi sem tehettünk egyebet. Most viszont elérkezett a pillanat, melyet a technika lehetővé tett, hogy azonos minőségben, egy időben ugyanazt láthassuk az országban egymástól távolra eső helyszíneken, ezért több városban egyidejűleg élvezhetik az On-line közvetítést. Ez lenne az egyik újdonság!

A másik újdonság pedig az, hogy ezeken országszerte közel és távol levő városokban nemcsak élő közvetítés lesz, hanem ugyanannak a kiállításnak a megnyitója is, és nemcsak virtuálisan, hanem nagyon is valóságosan, mert minden helyszín megkapja a kiállítást egyforma minőségben. Ez a kiállítás egy pályázat eredménye lesz, melynek eredményhirdetése is ezen a napon lesz.

A Fényecset Fotóklub Egyesület a FTN-2009 rendezvényeihez kapcsolódóan olyan fotográfiai alkotások bemutatása törekszik, melyek hazánk csodálatos tájait, egyedülálló élővilágunkat, természeti értékeinket ábrázolják elsődlegesen az általános fotóesztétikai szempontoknak megfelelően, amelyeknek azonban célja a természetvédelmi és biológiai ismeretterjesztés is. Célja a magyar természetfotózás művészi vénájának kitapintása, erősítése, népszerűsítése.

Az FTN főtámogatói: az NKA , az MVM, az artworkpest.hu és a Balassi Intézet. Média Főtámogató a FotoKlikk , az Infotéka Webináriumok , a FotoMozaik.